Nyári sporttábor Szigligeten

Kategória: Hírek Módosítás: 2015. november 17. kedd Megjelent: 2015. november 10. kedd

Diák beszámolók a nyári szigligeti sporttáborról.

Ugrás a képgalériára!

 

 

 

 

 


Szigligeti tábor A vízi tábor augusztus második hetében kezdődött, ami tulajdonképpen egy biciklitábor volt, hiszen mind a négy napon bicikliztünk. Augusztus 7.-én már 7 óra előtt gyülekeztünk, majd együtt elindultunk a célállomás felé. A csapat egyik fele autóval indult, a másik fele pedig busszal ment Balatonmáriáig. Ott találkoztunk, majd együtt tekertünk Szigligetre, ami 40km volt. Megérkezéskor elfoglaltuk a szállást, ami eléggé a hegy tetején volt, majd ebédeltünk. Első nap az étkezés után legurultunk a strandra, ahol fürödtünk egy jót a Balatonba, és röplabda meccset játszottunk. 6 óráig a strandon voltunk, aztán elindultunk fel a szállásra. Felfelé elég meredek volt, így szinte mindenki szenvedett. Este a szálláson bemutatkozó est volt. Elmondtuk magunkról a fontosabb dolgokat, amikről úgy gondoltuk, hogy szívesen megosztjuk a többiekkel, mint például mit szeretünk, csinálni a szabadidőnkben vagy mit sportolunk. Edvin tanár úrnak eléggé hosszúra sikeredett a története, de mind szívesen végig meghallgattuk. A bemutatkozás után Ildi gitározott és énekelt nekünk, ezzel nagyon jó lett a hangulatot teremtve. Második nap reggel fél 8 körül keltünk fel, mert nagyon fáradtak voltunk. Reggeliztünk, pihentünk kicsit, és túrázni indultunk a közeli tanösvényen. Csodás helyeken jártunk, főleg fent a hegytetőn, ahonnan szinte az egész Balatont beláttuk. Délután ismét legurultunk a strandra és fürödtünk. A fürdésből visszaérkezve elkezdtünk készülődni az esti bulira, ami a parton volt. Tíz órakor elindultunk, de úgy döntöttünk, inkább a gyaloglást választjuk, mert senki sem szeretett volna éjjel fáradtan felbiciklizni a táborhelyre. Mikor megérkeztünk még egy ideig nem kezdődött el a buli, így leültünk a vízpartnál, és szelfiket készítettünk, de szúnyogok szétcsipkedtek minket ezért inkább visszamentünk a szórakozóhelyre. Mikor a buli beindult, a csapat nagy része táncra perdült. Nagyon jól éreztük magunkat, az UV fényekben. Hajnali 2-ig végigtáncoltuk az estét, és útnak indultunk vissza a faházakhoz. Hazafele egy örökkévalóságnak tűnt az út, hisz fáradtak voltunk és végig dombnak felfelé haladtunk. Hazafele páran halálra ijesztgettük a többieket. Harmadik nap egész délelőtt regenerálódtunk, de délután ismét a Balatonban fürödtünk, majd az esti órákban ellátogattunk a Szigligeti várba, ahol élvezhettük a csodás panorámát. Rengeteg közös kép készült, amiket a táboros csoportunkba ki is tettünk, hogy mindenki láthassa. A várban ettünk egy nagyon finom fagyit és útnak indultunk vissza a szállás fele. Itt már mindenki tudatában volt annak, hogy ez az utolsó napunk, de senki nem szeretett volna hazajönni. Játszottunk egy utolsó csapatjátékot, amit mind élveztünk. Este összepakoltunk és korán lefeküdtünk aludni, mert másnap fél 9kor már indultunk is hazafelé. Ismét 40km-t tekertünk, de 10-20km-enként pihenőket tartottunk. Balatonberényben ebédeltünk egyet, és utána Balatonmárián még fürödtünk egy utolsót. Azt gondolom, hogy nagyon jó, és összeszedett volt a csapatunk, és remélem, hogy jövőre is részese lehetek ennek a tábornak, ugyanazokkal a csapattagokkal, mint idén. Hazafelé egymás mellett haladtunk, hogy tudjunk kicsit beszélgetni, de ha jött egy biciklis akkor a legelső embert azt kiabálta, hogy „pálya”, és egyes oszlopba rendeződtünk. Szeretnénk, ha jövőre nem csak négy nap lenne ez a fantasztikus tábor, hanem egy hét. Köszönjük szépen a tanárainknak, legfőképpen Edvin tanár úrnak ezt a csodás tábort.


Nagyon vártuk az indulást. Bepakoltuk a kísérő autóba a bringákat, a táskákat és „könnyes” búcsút vettünk a szülőktől. Néhányan autóval, néhányan busszal elindultunk Balatonmáriára. Amikor megérkeztünk a kísérő autóval máriára lepakoltuk majdnem az összes biciklit kivéve az osztálytársamét és az enyémet, mert hogy mi elmentünk lepakolni a csomagokat Szigligetre. Amikor lepakoltuk a cuccokat a sofőr vissza vitt minket Gyenesdiásra és a McDonald’s-nál le tett minket. Ott megbeszéltük az osztálytársammal hogy bemegyünk enni. Ebéd közbe felhívtuk Edvin tanár urat h merre járnak. Miután befejeztük az ebédet elindultunk vissza a biciklis úton. Egy pakolóban találkoztunk össze velük. Egy gyors wc-zés után elindultunk Szigligetre. Miután az egész csapat oda ért a táborhelyre lepihentünk egy kicsit aztán lementünk enni. Ebéd után elfoglaltuk a szállásokat. Mindenki kiválasztotta, hogy melyik ágyon akar aludni. Délután lementünk a strandra fürdeni, a víz tökéletes volt. Fürdés után vissza gurultunk a szállás helyre és mentünk vacsorázni. Vacsi után lefürödtünk és tartottunk egy beszámolót, hogy ki honnan jött mi a hobbija melyik osztályba járt melyikbe fog stb. A kis beszámoló után lefeküdtünk. Második nap reggel felkeltünk majd lementünk reggelizni. Reggeli után gyorsan mosakodás. Elindultunk gyalog(!!!!) túrázni. Egy tanösvényen indultunk útnak ami felvitt minket a hegyre. Gyönyörű az egész hely, nagyon jó a kilátás az egész vidékre. A túra után vissza térve a szállásra ebédeltünk majd lementünk a strandra. Strand után felmentünk vacsorázni, vacsi után szépen össze készültünk és lementünk a discoba. 2 órakor vissza is értünk mert olyan jó volt a buli, 4 órakor már le is feküdtünk. Harmadik nap reggel felkeltünk aztán irány reggelizni. Reggeli után mosakodás és egy kápolnához tekertünk el ahonnan remek kilátás nyílt arra a helyre ahol előző nap álltunk a gyalog túrán. A táborhelyre vissza érve ebédeltünk aztán irány a strand ahol nem csak hogy fürödtünk de fociztunk és még röplabdáztunk is. A strand után vissza mentünk a táborhelyre és vacsoráztunk majd elindultunk a szigligeti várhoz. A várból is gyönyörű a kilátás. Miután a várból kijöttünk elnyaltunk egy fagyit és vissza mentünk a táborba. Utolsó nap reggel teljesen össze pakoltunk és elindultunk Balatonmáriára. Útközbe megálltunk Balatonberényben a Lamantin étteremben ahol fantasztikus és egyben hatalmas ebédet kaptunk. Végül megérkeztünk máriára ahol levezetésnek fürödtünk a szabad strandon. Majd amikor megérkezett a kísérő autó fel tettük a bicajokat és elindultunk haza.

Találatok: 9145