Tanulmányi beszámolók 2015/16-os tanév
Beszámoló a Boronka-melléki TK Csillagtúráról
Iskolámmal éjszakai túrára mentem, nagyon jó időt fogtunk ki. Szeretnék nektek erről a túráról mesélni, milyen érzés volt, mi tetszett, mit figyeltem meg, na és persze az új tudományokról, amikről eddig nem tudtam, de most megtanultam.
„Odaértünk” – egy gyönyörű erdő mellett (fenyőerdő), egy csodálatos tó, amikor mi ott voltunk, a kis csoportommal, akkor már a nap lefele ereszkedett, a tóban a tükörképe szép látványt nyújtott a túra érdeklődőinek. A vezetőség, akikkel később a túra útvonalát tettük meg, ami kb. 6-7 km, az elején különböző kétéltűeket, mint pl a béka, valamint növényfajokat, a környező növényfajokat mutatta be. Az ismertetés után nekivágtunk a sétának. Különböző selfiket csináltunk, míg lehet, hiszen nemsokára sötétedett. A sötétben nem lehetett használni semmi féle fényforrást, hiszen a szemünk úgy szokik hozzá, ha fokozatosan „az éjszakába lép be”. Visszatérve a túra elején, különböző ösvényeken és utakon bandukoltunk, ahol különböző növényeket soroltak, amik meg voltak találhatók a réteken. Így mentünk folyamatosan, míg már szürkület következett. Egyre sötétebb volt, de láttunk!
A sötét hatására, előtérbe került a csillagászat, mi pedig csak mentünk az úton. Egy-egy állomáson megállva, halhattunk a különböző csillagokról és csillagképekről, érdekességek száza került ezáltal elém, de szerintem másnak is. Az egyik megállóhelynél, a csönd közepette, síró hangot hallottunk a messziből. Egy sakál hívta, beszélgetett társaival. Hallottunk a méhészetről is, hiszen kaptárokkal is találkoztunk utunk során. A szarvasmarhákkal is megismerkedtünk. Már éjfél fele járt az idő, amikor visszaértünk az éjszakai túra kiinduló pontjára. Ott két távcső várt bennünket. Bele is nézhettünk! Megnézhettük közelről a Holdat, és láthattuk krátereit. Egy élmény volt. Az éjszakai túra fő témája a csillagászat volt, hiszen mint már említettem gyönyörű időnk volt, tiszta volt az ég, ami helyet adott a csillagoknak. Szeretnék mindenkit ösztönözni arra, hogy látogasson el ide, hiszen ezzel semmit nem veszíthettek, sőt sok új tudománnyal lesztek gazdagabbak, és még egy friss erdő illatával is.
Köszönöm, hogy szántatok arra egy kis idők, hogy elolvassátok élményeimet és tapasztalataimat a túrával kapcsolatban.
Németh Zsófia
11.D
Találatok: 2956